romkocsma

Te hány romkocsmát ismersz Budapesten?

A főváros minden korábbinál több szórakozóhellyel várja azokat, akik belevetnék magukat az éjszakai életbe. Aki azonban nem mozog otthonosan a témában, annak igen nagy kihívás lehet megtalálni az jó helyeket. Akár a szórakozás is múlhat azon, hogy milyen romkocsmába, borozóba vagy táncos helyre tér be az ember. Jó hír, hogy ma már szervezett kocsmatúrákon is részt lehet venni, így a budapesti helyismerettel nem rendelkezők is megtapasztalhatják, hogy milyen az éjszakai élet lüktetése a fővárosban.

 

Nem is gondolnád, hogy milyen sok romkocsma van Budapesten. Ezek a szórakozóhelyek remek választásnak bizonyulnak azok számára, akik beülnének valahova a haverokkal, viszont a táncos helyeket inkább elkerülnék. Vannak, akiknek egy jó beszélgetés és néhány pofa sör elegendőnek bizonyul, mások felturbóznák a hangulatot röviditalokkal és akár egy mennyei pizzával is. A romkocsmák előnyei azonban nem merülnek ki ennyiben, ugyanis igazi értékük éppen sajátos jellegüknek köszönhető.

Az egyedi enteriőrrel rendelkező vendéglátóhelyek fiatalos személyzettel, széles italkínálattal és sajátos hangulattal várják a kikapcsolódni vágyókat. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az ilyen beülős helyek több esélyt tartogatnak az ismerkedésre is, mint azok, ahol egymás szavát sem lehet hallani a zenétől. Persze a zenéről sem kell lemondani a budapesti romkocsmákban, sőt, akár az élő zene semmihez sem fogható hangulatát is megélhetjük egy-egy éjszakai kiruccanás alkalmával.

 

Napjainkban, amikor a netes ismerkedés világát éljük, igazi felüdülés lehet emberekkel körülvenni magad. Könnyen lehet, hogy a szomszédos asztaltársasággal egy hullámhosszra kerültök, és hamarosan már azon kapod magad, hogy egy tényleges, személyes ismeretségből kezd valami kialakulni. A külföldi turisták is gyakran érdeklődnek a budapesti éjszakai élet iránt, és ma már olyan szolgáltatások is igénybe vehetőek, melyek keretein belül kisebb csoportokban van lehetőség megismerni a legmenőbb helyeket.

 

A jó hangulatról nem csak a sokadig feles gondoskodik, hanem a remek társaság és a különleges helyszínek is. Retro cuccok, igényes belső enteriőr, önfeledt kikapcsolódás akár hajnalig. Budapest történelmi nevezetességei és szórakozási lehetőségei mellett az éjszakai élet is mindenképpen figyelmet érdemel.

 

Author: Barnabas Kovacs