Talán az egyetlen dolog az életben, ami fontosabb az egészségünknél, az a gyermekeink egészsége! Mégis, hajlamosak vagyunk a fogorvos látogatást elfelejteni. Tudom, az embereknek, szinte már a génjeiben van a fogorvostól való félelem és nagyon nehéz a gyerekünket olyan dolognak kitenni, amitől mi magunk is rettegünk, mégis, ha felelős szülők akarunk lenni, nem szabad elhanyagolnunk ezt a dolgot, mert igen sok szenvedéstől kímélhetjük meg gyermekinket, amit életük során kellene elszenvedniük a miatt, hogy gyermekkorukban nem lett eléggé odafigyelve a fogazatuk egészségére.
A gyermekeknél az egyik leggyakrabban elmulasztott dolog, a gyermek fogszabályozás. Pedig ez az a dolog, amit nagyon is fontos, minél előbb elkezdeni, mert fiatal korban ez még komolyabb problémák nélkül, viszonylag egyszerűen elvégezhető, és ahogy öregszünk, egyre nehezebb lesz, elhagyni pedig nem ajánlott, mert a rossz fogállás komoly problémákat okozhat.
A fogszabályzás segítségével csökkentjük a fogak romlásának esélyét, kivédhetjük a helytelen rágásból adódó állkapocskopást, így megóvhatjuk magunkat, vagy ez esetben gyermekünket a későbbi komoly fájdalmakról, komolyabb orvosi beavatkozásoktól.
A fogszabályzás nagyon fontos, a gyermek fogszabályozás pedig annyival egyszerűbb, mint a felnőttkori, tegyük meg gyermekünknek ezt a szívességet, később meg fogja hálálni az élet!