A randevú és a vizgazfutesszerelo24.hu kapcsolata

Nem szívesen beszélek ilyesmiről, de sajnos a múlt hétvégén nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem. Az történt ugyanis, hogy megismerkedtem egy nagyon kellemes úriemberrel, akivel már jó párszor randevúztam.

Summa summarum addig jutottunk, hogy szombatra meghívtam magamhoz egy csodálatos ebédre. Mivel már jó előre elterveztem a menüt, időben megfőztem és a terveim közt szerepelt egy hajfestés is.

Feketére festem a hajam és a színe egy kissé már megkopott, úgyhogy jól jött volna tényleg a frissítése. Erre közbeszólt a vizes rendszer. Én a kádnál öblítettem a hajam, és nem vettem észre, hogy nem folyt le a víz. Mire észbe kaptam, és törülközővel betekertem a hajam, akkor láttam meg, hogy a kád tele volt nem túl bizalomgerjesztő fekete vízzel.

 

Amikor megjött az udvarlóm, a kellemes, lágy romantika helyett ismertettem vele a nagyon is látható valóságot. Ő teljesen higgadtan fogadta a fejleményeket, és csak annyit tudott mondani, hogy hogyan lehetséges az, hogy én nem ismerem a VízGázFűtésSzerelő24 csapatát?

Én elkerekedett szemmel csak azt válaszoltam neki, hogy eddig még nem történt velem ilyesfajta tragédia. Ő megnyugtatott, hogy ez egyáltalán nem tragédia, főképp akkor nem, ha a hívom a VízGázFűtésSzerelő24 szakembereit.

Annyira kedves volt, hogy megmutatta még az interneten is a vizgazfutesszerelo24.hu oldalát. Én örültem, hogy végre egy abszolút átlátható és könnyen kezelhető webes felületet látok, ahol telefonszámok, valamint egy online hibabejelentő űrlap is rendelkezésre áll a kapcsolatfelvételhez.

 

Ahogy a vizgazfutesszerelo24.hu neve is mutatja, roppant sokoldalú munkálatokat folytatnak: foglalkoznak víz, fűtés és gázszereléssel, valamint még dugulást is hárítanak. Nem tudom, hogy ez a reklám része-e, de azt ígérik, hogy a bejelentéstől számítva a probléma súlyosságára tekintettel akár egy órán belül is megérkeznek a helyszínre.

Szakembereik háta mögött több éves képzés, valamint évtizedek gyakorlata áll. Maga a vállalkozás 30 éve szolgálja a háztartásokat. Jelenleg a vállalkozás Budapesten és egész Pest megye szerte áll az ügyfelek szolgálatára.

 

Ami pedig fantasztikusan szíven ütött pozitív értelemben, az az volt, hogy az ügyfélszolgálatuk 24 órás ügyeletet tart, és mint kiderült az ügyeletben nem egy a szakmához nem értő diszpécser dolgozik, hanem egy valódi szakember, aki a megoldást előmozdító kérdéseket tesz fel a bejelentőnek.

Az irányított kérdések segítségével így már sokkal könnyebben és főképp gyorsabban haladnak a dolgok, ugyanis a pontos válaszoknak köszönhetően a megfelelő szakembert tudják kiküldeni a meghibásodás helyére. A szakemberrel együtt pedig természetesen a hibaelhárításhoz megfelelő szerszámok, esetleges alkatrészek is megérkeznek hozzánk.

 

Csak ámultam és bámultam az udvarlóm gyakorlatiasságán, mikor a garanciális javítást ecsetelte, ami javítástól függően egy és öt év között váltakozhat – a munka jellegétől függően.

Nekem még a legjobban az tetszett, mikor az udvarlóm arról mesélt, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu munkatársai kérés nélkül adják az ügyfélnek a számlát, amely hiteles számlának minősül. A hiteles számla azt jelenti, hogy a biztosítók sem találnak benne semmi kivetnivalót, ugyanis az tökéletesen megfelel az elvárásoknak.

 

Természetesen megköszöntem a kedves tájékoztatást, és azután már ketten együtt vártuk a vizgazfutesszerelo24.hu szakembereit.

 

Author: Barnabas Kovacs